Náci egyenruhát viselt a polgármester – Feljelentették!
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Náci egyenruhát viselt a polgármester – Feljelentették!" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: Népszava
Feljelentették Románia főügyészénél Radu Mazarét, a Fekete-tenger parti Konstanca (Constanta) kikötőváros polgármesterét, aki egy divatbemutatón német tábornoki ruhában jelent meg.
Az antiszemitizmus ellen küzdő egyik romániai civil szervezet szerint a polgármester náci egyenruhát viselt, és egy kiskorút is törvénysértésre „lázított”, hiszen német tiszti egyenruhába öltözött fiával együtt jelent meg a színpadon.
A 300 ezres lakosságú romániai kikötőváros különcködő stílusáról hírhedtté vált hóbortos vezetője nem először vesz részt divatbemutatón. Korábban a 007-es ügynöknek öltözve jelent meg a kifutón.
Mostani alakításával azonban nem aratott osztatlan sikert. Az antiszemitizmus ellen küzdő szervezet úgy véli, hogy felelőtlenül cselekedett. Maximilian Katz, a Romániában alapított Antiszemitizmus-ellenes Központ igazgatója a főügyészhez intézett levélben emlékeztet arra, hogy Mazare közhivatalt ellátó személy, akinek nemcsak az a kötelessége, hogy maga betartsa a törvényeket, hanem az is, hogy másokkal is betartassa azokat.
A szervezet szerint a főügyésznek meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket, nehogy a széles közönség azt gondolja, náci egyenruha viselése Romániában törvényes és „divatos”.
Mazare azt állítja, hogy egyenruhájának nincs semmi köze az SS-hez, és nem volt rajta olyan jel, amely a náci hatalom szimbólumaira utalt volna.
A 41 éves Mazare a romániai nagykoalíció egyik alakulatának, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a színeiben nyert polgármesteri mandátumot. Eddig többször is rávetült a korrupció árnyéka, így több alkalommal is kihallgatták a korrupcióellenes ügyészségen.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.