150 milliárd dollár kártérítés jár még a holokausztból
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="150 milliárd dollár kártérítés jár még a holokausztból" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: ATV
Negyvenhat ország támogatásával létrejön egy új intézmény a második világháborús jóvátételre.
A szervezet a nácik által elrabolt tárgyakat juttatná vissza jogos tulajdonosuknak, vagy azok családjának. Az Európai Unió közös nyilatkozatban ígért segítséget ehhez a hét elején.
A szervezet feladata persze nem könnyű, a nácik által a háborúban eltulajdonított műtárgyak és ingatlanok értékét ugyanis nehéz meghatározni. Sok esetben a zsidóknak nevetséges összegért kellett eladniuk vagyontárgyaikat a náciknak, hogy biztosíthassák mindennapi megélhetésüket. További nehézséget jelent a korábbi tulajdonjog bizonyítása, de egyes vagyontárgyak esetében azt is nehéz lekövetni, hogy hova kerültek a háború után.
Az Egyesült Államok küldöttségének vezetője szerint az európai zsidóság összvagyona 1939-ben 15 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeg lehetett, ami mára valószínűleg már a tízszeresét érné. Azt is hozzátette, hogy az eddig visszaszolgáltatott tárgyak és ingatlanok értéke ennek a közelébe sem ér.
„Most először a történelemben a túlélők társadalmi szükségletei is nemzetközileg napirendre kerülhetnek.” – jelentette ki Stuart Eizenstat a küldöttség vezetője.
A jelenlegi megegyezés lényege, hogy az országok leltárt készítenek a bizonyíthatóan elrabolt tárgyakról, vagy eltulajdonított ingatlanokról, és a gyanús eseteket a világ elé tárják.
„Megvitattuk, hogyan is biztosíthatnánk azon családok jogait, akiket érintett a holokauszt. Szeretném hangsúlyozni, hogy az igazságosság egy egyetemes érték, aminek felül kell állnia a politikán.” – mondta Jan Fischer, a cseh miniszterelnök.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.