Betöltés...
  /  

A holokauszt nem Auschwitzban kezdődött

Petrik József / Forrás: Kemma

A holokauszt nem Auschwitzban kezdődött src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="A holokauszt nem Auschwitzban kezdődött" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />


Tata | Vasárnap szép számmal gyűltek össze az egykori tatai zsinagóga melletti aprócska parkban, azok, akik részvételükkel is meg akarták erősítették a holokauszt áldozataira történő emlékezést.



1944-ben megkezdődött a magyar zsidóság tömeges deportálása, ennek következményeként mintegy 600 ezer zsidó honfitársunk vált – képletesen és valójában is – a mindent felemésztő tűz martalékává.

Kerti Katalin, a megyei közgyűlés tagja idézte vissza a megjelenteknek a 65 évvel ezelőtti borzalmakat. Kiemelte, hogy az ilyen megemlékezések számvetésre, gondolkodásra kell, hogy sarkalljanak, mert a holokauszt nem „csak” zsidó ügy, a felelősségünk pedig közös. A holokauszt nem az aschwitz-i rámpákon kezdődött, hanem már a kirekesztéssel, a zsidó törvények bevezetésével.

Harsányi Sulyom László, a Jászai Mari Színház és Népház igazgatója megemlékezésében arra is utalt, hogy akkoriban és napjainkban is a zsidóság megaláztatás talán jobban fájt minden tisztességes embernek, mint maguknak az üldözötteknek.

A csendes tisztelgés Davidovics László rabbi halottakért szóló imájával, kaddis-sal ért véget.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek