Gyász: Elhunyt Perlaki Tamás filmesztéta
Perlaki Tamás hosszú évtizedeken át a Bálint Ház és a hazai zsidó közösség életének része volt. Már a nyitástól, 1994-től szervezett filmklubban vetítette, majd a lelkes filmbarátok és a filmes szakma képviselőivel együtt elemezte az egyetemes és a hazai filmművészet remekműveit.
Élete utolsó éveiben a Mazsihisz-BZSH Goldmark termében folytatta a filmklub vezetését, amelyet a Covid19 járvány szakított félbe.
„A világ filmtermése nagyban hasonlít mindazon művészeti iparágak kibocsátására, azaz a filmek többségében az idő elverésére szolgál, egy kevés hányadában míves iparos munka, vagy a fejlődést tágító újdonság található, de, és ez a lényeg: itt-ott felcsillan néhány valódi gyémánt, remekmű. Ezt keressük sokan, filmes aranymosóként. Hál Istennek, többen törik előttünk az utat, összeszedegetik helyettünk mindazt, ami a végtelen filmözönből aranyrögként fénylik elő: ilyen biztos támpont, Perlaki Tamás filmesztéta is. Nála (az ő ritka filmklubjaiban, sorozataiban) nem lehet látni sem rossz, sem érdektelen filmet. Az általa kínált bemutatókon mindig fellelhetőek a valódi tehetségek, a tartósan, több generációban erős élmények, a lassan feledett nagy alkotók, nagy színészek. Perlaki Tamás mozijában passzívan beülni kár, az általa kínált felfedező út teljes embert kíván, de mindig megéri!”
Emlékéből fakadjon áldás!
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története