Betöltés...
  /  

ZsifilmKlub: 9 év, 9 hónap, 9 film – Távmozizzon velünk!

A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, közismert nevén a ZsiFi idén ünnepli tízedik születésnapját. Ez alkalomból szervezője, a JCC Budapest – Bálint Ház úgy döntött, az ünneplést kiterjeszti egész évre, és filmklub jelleggel bemutatja a fesztivál elmúlt kilenc évének legnagyobb közönségsikereit.

710x1005_Helyben_vagyunk.jpg

A ZsifilmKlub eseménysorozat minden hónap 22-én vetíti a közönségdíjas filmeket, 2012-től egészen 2020-ig. A helyzet természetesen még nem ad lehetőséget a mozis vetítésekre, így ezúttal is a Budapest Távmozi segít abban, hogy eljussanak az otthonokba a filmek.

Az első (újra)bemutató a nagysikerű Helyben vagyunk (This must be the place) című olasz-francia-ír vígjáték lesz, a zseniális Paolo Sorrentino rendezésében, Sean Penn és Frances McDormand főszereplésével, március 22-én, hétfőn este 8 órakor.

A programsorozatra a tavalyi év ZsiFijéhez hasonlóan online, itt és itt lehet jegyet vásárolni, ahol az érdeklődők több információt is szerezhetnek az épp aktuális filmről. Jegyár: 1500 forint.

A 10. jubileumi ZsiFiről pedig Kenesei Marcell, a főszervező JCC Budapest – Bálint Ház igazgatója a novemberi időponton kívül annyit árult el, hogy nagyobb és izgalmasabb lesz minden eddig év fesztiváljánál, méltón a kerek évfordulóhoz. „Reméljük, addigra visszatér az élet a rendes kerékvágásba, és a mozirajongók pattogatott kukoricával a kezükben, utcai ruhában élvezhetik a filmeket a mozikban – ha úgy akarják”.

HELYBEN VAGYUNK

A 2012-es ZsiFi közönségdíjas filmje

Cheyenne, az öregedő rocksztár már semmi örömöt nem talál az életben. Amikor megtudja, hogy az apja a halálán van, New Yorkba utazik, remélve, hogy még beszélhet vele. De csak apja halála után tudja meg, milyen kínokat kellett kiállnia a második világháború idején. Cheyenne elhatározza, hogy felkutatja az Auschwitzi SS-tisztet, aki pokollá tette apja életét és bosszút áll rajta.

VETÍTÉS
2021. március 22. hétfő, 20.00 óra

EREDETI CÍM
This Must Be the Place

GYÁRTÁS
2011

INFORMÁCIÓ
olasz-francia-ír drámai vígjáték, 118 perc, angol nyelven, magyar felirattal, 90 perc

RENDEZŐ
Paolo Sorrentino

SZEREPLŐK
Sean Penn, Frances McDormand


Témák:
Ezek is érdekelhetnek