Betöltés...
  /  

Új gyógymódot fejlesztettek leukémiás gyerekek számára Izraelben

Egy új, génmódosítással kombinált gyógymódnak köszönhetően a Sheba Orvosi Központ lett Izraelben az első kórház, ahol sikeresen kezeltek olyan leukémiás gyerekeket, akiknek az esetében korábbi gyógykezelések kudarcot vallottak. A kutatók remélik, hogy a módszer más daganatos megbetegedések gyógyításában is áttörést jelenthet.


Az izraeli Sheba központban kifejlesztett új eljárás lényege, hogy egyes – a páciensek saját immunrendszeréből kinyert – sejteket genetikailag módosítanak azzal a céllal, hogy felkészítsék őket a rákos sejtek elleni harcra. A génmódosított sejteket laboratóriumi körülmények között felszaporítják, majd milliós számban juttatják vissza az adott beteg szervezetébe. 

Az újfajta sejtterápia 17 leukémiás gyermek közül 75 százalékos arányban sikert hozott: a betegek szervezete pozitívan reagált a beavatkozásra. 

Az intézet immunológus-onkológus szakembere, Ella Lemelbaum elmondta: ezen a szakterületen a Sheba a világon az egyetlen olyan egészségügyi intézmény, ahol ilyen génmódosított immunsejteket állítanak elő. 

(Kép: Andreas Wohlfahrt/Pixabay)

(A Coolamnews.com cikke alapján)


Témák:
Ezek is érdekelhetnek