Betöltés...
  /  

A Mazsihisz és az OR-ZSE 2019/2020 akadémiai évben meghirdetett tudományos pályázatának eredményei

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) az Országos Rabbiképző Zsidó-Egyetemmel (OR-ZSE) együttműködésben a 2019/2120-as akadémiai évben ismét tudományos pályázatot hirdetett egyetemi hallgatók számára, azzal a céllal, hogy elismerje a zsidó történelemmel, kultúrával foglalkozó egyetemi hallgatók tudományos munkáját, és hogy ösztönözze a tovább kutatásokat.

Az idei kiírásban a történelem és a helytörténet mellett az irodalomtörténetnek, a pszichológiának és a műelemzésnek is nagyobb teret biztosítottunk, bátorítva az interdiszciplináris és multidiszciplináris megközelítéseket. A pályázók négy téma közül választhattak. Az első téma a másodgenerációs soá-trauma vizsgálata volt Másodgenerációs soá-trauma Magyarországon címmel, a második téma a zsidó múlt örökségének bemutatása Épített zsidó örökség Magyarországon  iskolák, hitközségi épületek címmel. A harmadik és a negyedik témával – A neológia a magyar zsidó irodalomban 1914-ig és A magyar zsidó irodalom és sajtó vesztesége – az irodalom iránt érdeklődőket kívántuk megszólítani. A pályázat megvalósulását Dr. Balázs Pál adománya támogatta.  

A kiírást különböző pályázati oldalak mellett több egyetem is meghirdette honlapján vagy más csatornákon, többek között a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem. A pályázatra az előző évekhez hasonlóan több egyetem alapképzésben, osztatlan képzésben és doktori képzésben résztvevő hallgatói nyújtották be pályaműveiket, többek között az OR-ZSE, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Tudományegyetem, a Debreceni Általános Orvostudományi Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói.

A szakmai bírálók javaslatai alapján idén mind a hat helyezést kiosztottuk, a hatodik helyen holtverseny született.

A bírálatok alapján hatodik helyezést ért el és egy 20 ezer forintos könyvutalványban részesült Nagy Gabriella, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának pszichológia BA szakos hallgatója és Jámbor Andrea , az OR-ZSE felekezeti közösségszervező szakos hallgatója. Nagy Gabriella Az emlékezés mint a felejtés záloga – Avagy „a trauma okozta seb gyógyítható című dolgozata és Jámbor Andrea Virág Teréz szerepe az első- és másodgenerációs Holokauszt-trauma kutatásában és gyógyításában című dolgozata is a holokauszt-trauma második generációt érintő hatásaival foglalkozott.

Ötödik helyezés ükért szintén egy 20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalványban részesült Bárány Petra és Horváth Kitti , a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának pszichológia mesterszakos hallgatója. A Másodgenerációs Soá-trauma Magyarországon című dolgozat a másodgenerációs trauma magyarországi hatásainak vizsgálatát állította középpontba.

Negyedik helyezés t ért el, és 20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalványban részesült Péteri Szilvia , a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának pszichológia BA szakos hallgatója is. A Másodgenerációs Soá-trauma és feloldása című dolgozat az ötödik és a hatodik helyezett pályaművekhez hasonlóan a holokauszt-trauma kutatásához járulhat hozzá.

A pályázaton harmadik helyet ért el, és ezzel 30 ezer forintos pénzdíjban részesültHernády Judit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. A harmadik témakiírásra érkezett „A legszebb álmok csendes álmodója”: Makai Emil költészete című dolgozat a magyarországi zsidó irodalom egyik méltatlanul elfeledett alkotójának újrafelfedezésére ösztönöz.

Második helyezést ért el, és 70 000 forintos díjban részesül Bernhardt Dániel, az OR-ZSE kultúratudomány mesterszakos hallgatója. A Szabolcsi Lajos irodalmi munkássága.  A Héttől a Bar-Kochba regényig című dolgozata Szabolcsi Lajos irodalmi munkásságának rehabilitálást tűzte ki célul.

A bírálók javaslatai szerint az első helyet, a vele járó 100 ezer forintos pénzdíjat és – a pandémiára tekintettel – a kiírásban szereplő izraeli repülőjegy helyett annak pénzbeli ellenértékét, 50 ezer forintot pedig Tóth Katalin , az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Irodalomtudományi Doktori Iskola Magyar és Összehasonlító Folklorisztika Doktori Programjának hallgatója érdemelte ki. A Kilében a soá után? Trauma-feldolgozás és „elhúzódó társadalmi traumák” egy zsinagóga világában című dolgozat a holokauszt traumáját egy budapesti közösség példáján keresztül mutatja be

A díjazottak oklevélben is részesülnek. A járványhelyzet miatt az ünnepélyes díjátadót idén nem tudtuk megtartani, ezért a díjakat minden pályázónak biztonságos módon juttattuk el. Reméljük, hogy jövőre pótolhatjuk az elmaradt ünnepélyes eseményt, és személyesen is gratulálhatunk a díjazottaknak, és átnyújthatjuk az okleveleket is. Bízunk abban, hogy a jövőben lesz alkalmunk együtt dolgozni, és hogy értékes kutatási eredményeikkel továbbra is hozzájárulnak a zsidó történelem és kultúra kutatásához és megismertetéséhez.

Minden díjazottnak jó egészséget, tanulmányaikhoz és munkájukhoz pedig további sok sikert kívánunk!


Témák:
Ezek is érdekelhetnek