Kirabolták a dunaszerdahelyi zsidó hitközség imaházát
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Kirabolták a dunaszerdahelyi zsidó hitközség imaházát" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: Paraméter
Ismeretlen tettesek betörtek a dunaszerdahelyi hitközség Bacsák utcai imaházába, ahol vandál módon megrongálták a berendezést és a város hitközségének történelmével és a hitéletével kapcsolatos kegytárgyakat tulajdonítottak el.
Kornfeld Tibor a hitközség nevében a Markíza televíziónak nyilatkozva közölte, hogy a rablók a tóratekercset tartó szekrényben tettek kárt és egyéb kegytárgyakat is megrongáltak. Kornefeld szerint a anyagi káron túl számottevő eszmei kárt szenvedett a a város zsidó hitközsége.
Az ügyben vizsgálat folyik, tettesek a tóratekercset tartó szekrényt és számos más dolgot megrongáltak. Mint hangsúlyozta, az anyagi mellett hatalmas eszmei kár is érte a hitközséget. ¼uboš Homola, a nagyszombati megyei rendőrkapitányság szóvivője közölte a tett helyszínén több értékelhető nyomot sikerült biztosítaniuk a helyszínelést végző nyomozóknak.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története