Hamarosan kezdődnek a Székesfehérvári Zsidó Napok
Tavaly
hatalmas siker volt, ezért idén újra megrendezzük a zsidó napokat az első
magyar király ősi városában. A cél, a küldetés nem változott: a fény ünnepére,
a Hanukára készülve szeretnénk minél több emberrel megismertetni a magyar zsidó
kultúra kincseit, közös örökségünket. A rendezvénysorozat utolsó napja egyúttal
a Hanuka első napja is, amikor meggyújtjuk az első gyertyát, és ünnepelünk.
A
Székesfehérvári Zsidó Napok is ünnep, méghozzá a megmaradás és a kultúra büszke örömünnepe. Büszkén,
fölemelt fejjel, de alázattal szeretnénk emlékezni közös magyar zsidó
örökségünkre, hiszen nem felejthetjük István király intelmét: minden
ember azonos állapotban születik, és semmi sem emel fel, csakis az alázat.
Remélhetőleg
ugyanolyan nagy érdeklődés övezi majd az idei rendezvénysorozatot is, mint a
tavalyit, legalábbis a szervezők munkáján nem fog múlni, hiszen mindent
megtettek érte, hogy színvonalas és gazdag kulturális kínálatot állítsanak
össze. A szervezésben és a lebonyolításban részt vesz a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Székesfehérvár
Megyei Jogú Város Önkormányzata, Határtalan Kultúra program, és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség.

RÉSZLETES PROGRAM
December 19. csütörtök
19.00
óra / Ünnepélyes megnyitó és a Malek Andi
Soulistic – Yiddish Swing koncertje
Műsorukban
híres magyar és külföldi zsidó dalszerzők műveiből válogatnak, újdonságként
idén Malek Andrea a legkedvesebb jiddis és izraeli dalait énekeli el, hogy
átadja nekünk a jiddis swing életérzést. Hogy mi? Jiddis swing? Lehet, hogy
furcsa kombinációnak tűnik, de annál nagyszerűbb, ráadásul több évtizedes
hagyománya van: az új hang az 1930-as évek végén született, amikor az Andrews
Sisters Minnesotából egy elfelejtett jiddis dal ellenállhatatlan swingverzióját
rögzítette.
A
zenekar tagjai :
Malek Andrea – ének; Jáger András – zongora; Barcza Horváth József – basszus; Lakatos
Peczek András – dob; Balog Roland – gitár
Kapunyitás
18.30 óra, a limitált ülőhelyek miatt kérjük a pontos érkezést.
(Helyszín:
Városháza Díszterem – Székesfehérvár, Városház tér 1.)
December 20. péntek
19.00
óra / Nincs egészen tegnap – Erdélyi
és máramarosi zsidó népköltés
A
dalok szövegeit Kányádi Sándor írta és Almási István
zene-folklorista készített hozzá jegyzetet. Laczkó Vass Róbert –
színművész (Kolozsvári Állami Magyar Színház) és művész társai
közreműködésével. Egy elsüllyedt Atlantisz megidézése, feltámadása egy nagy
erdélyi költő segítségével, aki hazaengedte az „egyszervolt kis zsidókat”
eltűnt világukba és a magyar emlékezetbe.
Előadják : Nagy Noémi
Kriszta – népdalénekes; Laczkó Vass Róbert – színművész; Szép
András – zongoraművész; Szép Bálint – hegedűművész
(Helyszín:
Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
hangversenyterem – Székesfehérvár, Városház tér 3.)
December 21. szombat
11.00
óra
/ Székesfehérvár zsidó emlékei –
történelmi séta Gergely Anna muzeológus, történész kalauzolásával
A
Romkertben lévő zsinagóga emlékműtől induló séta során többek között érintjük
majd Goldziher Ignác emléktábláját, az egykori neológ zsinagógát és a Goldziher
Iskola helyét, a Teleki Blanka Gimnáziumot, a volt Ybl Miklós Főreál
Gimnáziumot, valamint az Ősz utcai egykori gettót.
A
sétán a részvétel regisztrációhoz között, jelentkezni az esemeny@mazsihisz.hu
e-mail címen lehet.
(A
séta a zsinagóga emlékműtől (Romkert) indul)
14.00 óra / Fények
varázsában – Klein Judit és Pánczél Kristóf koncertje kicsiknek és nagyoknak
Különlegesnek
ígérkező, történelmi korszakok és különböző kultúrák között szárnyaló koncertet
ad Klein Judit, a zsidó dalok
királynője Pánczél Kristóf
zongoraművész kíséretével. A gyönyörű hangú énekesnő ízelítőt ad a zsidó zene
legszebb darabjaiból ünnepi gyerekdaloktól és izraeli dallamoktól kezdve a
musicaleken át egészen a jiddis nyelvű örömzenékig. Pánczél Kristóf ezen az estén nem csak
zongorázni fog, hanem néhány dal eléneklésével is megörvendezteti a közönséget.
(Helyszín:
Hiemer-ház bálterem – Székesfehérvár, Oskola u 2-4. I. emelet)
17.00
óra
/ Előadások a Zsidó Hitközség imatermében
A
zsidó liturgia tárgyai – Előadó Hercz Dániel
Zsidó
ünnepek
– Előadó Níri Sándor
(Helyszín: Székesfehérvári Zsidó Hitközség –
Székesfehérvár, Várkörút. 19.)
19.00
óra
/ A kántorok koronázatlan királya ismét a
koronázó városban!
Tavalyi
nagysikerű koncertje után idén is Székesfehérváron üdvözölhetjük Nógrádi
Gergely főkántort, Európa legjobb kántorhangját! A budapesti Frankel
Zsinagóga nemzetközi hírű főkántora, Nógrádi Gergely napjaink legjobb
klezmerzenészei közül válogatott csapatot maga mellé a második Székesfehérvári
Zsidó Napokra: a fesztiválon hallhatjuk Gordon Teodóra klarinétművészt
(Klezmerész Együttes), Mezei Gábor tangóharmonika-művészt (Judrom
Klezmer Band, Haverim Zenekar) és a magyarországi kántorok koncertjeinek
állandó közreműködőjét, Teszter Nelli zongoraművészt. A szenzációsnak
ígérkező, Hanukát is ünneplő koncerten a legnépszerűbb zsidó dallamok (Kol
HaOlam, Osze Salom, Am Israel Chai, Szimen Tov, Erev sel Sosanim, Hallelujah)
mellett elhangzanak Carlebach, Ábrahám, Zerkovitz és a Hegedűs a háztetőn
legszebb melódiái is.
(Helyszín:
Hiemer-ház bálterem – Székesfehérvár, Oskola u 2-4. I. emelet)
December 22. vasárnap
14.00
óra / Örömzene – Sabbathsong Klezmer
Band koncert
Hászid,
jiddis, izraeli dalok, hóra, örmény dallam, arabos hatás, jazz, keringő, roma
muzsika: a Sabbathsong Klezmer Band mindezt tökéletes egységben nyújtja. Az
általuk egy-egy koncert alkalmával teremtett közösség tagjaként lehetsz zsidó,
roma vagy egyik sem: örömzene, amit hallasz. Öröm a zenésznek, öröm a
publikumnak. Színtiszta élvezet. Az anyaországban és határon kívül is felléptek
több nemzetközi világzenei fesztiválon, rendszeres közreműködői a Budapesti Zsidó
Kulturális Fesztiválnak. Kolozsvárra most először látogatnak.
A
Sabbathsong Klezmer Band tagjai : Masa Tamás – ének, trombita; Masa
Anita – ének; Bódi Mónika – hegedű; Szabó Bálint – klarinét; Kovács
Laci – szaxofon; Csányi Sándor – harmonika; Szentkirályi György
– buzuki, gitár; Langer Zoltán – nagybőgő; Rostás Csaba –
darbukka; Andrasics Szabolcs – dobok
(Helyszín:
Hiemer-ház bálterem – Székesfehérvár, Oskola u 2-4. I. emelet)
19.00
óra / Szakácskönyv a túlélésért – A
Gólem Színház előadása
A Centropa Alapítvány 2013-ban kiadott
életinterjúja és receptgyűjteménye, a „Szakácskönyv a túlélésért” szolgál e
rendhagyó színdarab alapjául, amely egy olyan asszony története, aki át- és
túlélte a 20. századot. Utóbbi volt az igazán nehéz feladat. Hédi néni a lichtenwörthi
koncentrációs táborban, 28 kilósan tanult meg főzni, de csak elméletben, hiszen
főzni ott csak képzeletben lehetett. Pedig főzött és evett volna ő a táborban,
ha lett volna mit. És evett volna később is, például ’56 után, majd evett volna
a menzán, és evett volna a rendszerváltás alatt is. Evett volna a 20. századi
magyar történelem minden egyes fordulópontján, mert az evés maga az élet – csak
neki valami mindig közbejött. Játsszák : Hay Anna, Nagy Mari, Radnay Csilla
Az
eseményen a részvétel regisztráció köteles. Jelentkezni az:
esemeny@mazsihisz.hu e-mail címen lehet,
(Helyszín:
Hiemer-ház bálterem – Székesfehérvár, Oskola u 2-4. I. emelet)
***
Az eseményeken a
részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A programváltozás
jogát a szervezők fenntartják
Szervezők
Magyarországi
Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Székesfehérvár Megyei Jogú Város
Önkormányzata, Székesfehérvári Zsidó Hitközség, Határtalan Kultúra program
Támogató
Székesfehérvár
Megyei Jogú Város Önkormányzata

83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története