Feldmájer Péter: „fel kell tárni az ügynökmúltat”
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Feldmájer Péter: „fel kell tárni az ügynökmúltat”" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
A Mazsihisz elnöke „személyre és pozícióra való tekintet nélkül” fedné fel az besúgóhálózat tagjait
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a kommunista rendszer ügynökmúltjának teljes feltárását szorgalmazza, irattára pedig nyitva áll a kutatók előtt – mondta az MTI-nek szerdán Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a Hitvallók és ügynökök című, a katolikus egyház ügynökmúltjával foglalkozó film bemutatása kapcsán.
A Mazsihisz, mint a rendszerváltás után létrejött vallási szervezet, azt az álláspontot képviseli, hogy „személyre és pozícióra való tekintet nélkül” kell az ügynökmúltat feltárni – hangsúlyozta.
Megemlítette, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) egyik professzora terjedelmes kötetben dolgozza fel a magyarországi zsidóság megfigyelését végző besúgóhálózat működését, a kutató személyét azonban nem kívánta megnevezni. Ezenkívül több, zsidósággal foglalkozó folyóiratban jelentek meg ilyen irányú kutatások, így a Múlt és Jövőben, illetve a Szombatban.
A Mazsihisz elnöke rámutatott: a zsidóságot Magyarországon különösen az ötvenes évek elején, másrészt az 1967-es arab-izraeli, úgynevezett „hatnapos” háború után figyelték meg, cionista szervezkedéssel gyanúsítva őket. Természetesen a hetvenes-nyolcvanas években az ügynökhálózat továbbra is odafigyelt a zsidóságra. Az ügynöki jelentések is hozzájárultak ahhoz, hogy zsidóellenes perek folytak a múlt rendszerben – folytatta.
Hangsúlyozta, hogy a zsidóságot nem csak mint egy egyház tagjait figyelték meg, hanem mint Izrael-barát embereket. Különösen annak fényében jelentett ez rendszerellenes magatartást, hogy Izraellel a Magyar Népköztársaság megszakította a diplomáciai kapcsolatait – tette hozzá.
A pártállami rendszerben nem volt olyan egyházi közösség vagy más zsidó csoportosulás, ahová ne épültek volna be a besúgók. Az akkori vallási szervezet hierarchiájában pedig csak úgy lehetett feljebb kerülni, ha az érintettek együttműködtek az állambiztonsági szervekkel – mondta.
A Hitvallók és ügynökök című film bemutatja a korabeli titkosszolgálati módszereket, az egyházi telefonok lehallgatását, az ügynököket felügyelő és irányító tartótiszteket, valamint a börtönbe zárt papok szentmiséit.
A német-magyar koprodukcióban készült munkát Petényi Katalin és Kabay Barna rendezte, magyarázó szövegeket mond Várszegi Asztrik katolikus püspök, pannonhalmi főapát. A filmet az Uránia Nemzeti Filmszínház április 6-tól vetíti, a Duna Televízió április 27-én két részben mutatja be, a Magyar Televízió pedig nyolc részben sugározza majd.
Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a keddi vetítést követő sajtótájékoztatón azt mondta: az egyházi társadalom az egyik legérintettebb réteg volt az ügynökkérdést tekintve a pártállami diktatúra idején, arányuk 7-10 százalékra becsülhető az eddigi kutatások és dokumentumok alapján.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története