Betöltés...
  /  

Együttműködési nyilatkozatot írtak alá az egyházi kórházak

Együttműködési nyilatkozatot írtak alá a Szent Ferenc-kórház, a Betegápoló Irgalmasrendi Kórházak, a Bethesda Gyermekkórház és a Mazsihisz Szeretetkórház fenntartói és a kórházak vezetői kedden Budapesten a Mazsihisz-BZSH Síp utcai székházának dísztermében.

Együttműködési nyilatkozatot írtak alá az egyházi kórházak src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Együttműködési nyilatkozatot írtak alá az egyházi kórházak" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />



A dokumentum szövege szerint az intézmények célja, hogy közös erőfeszítéssel dolgozzanak, részt vegyenek a „magyar egészségügy fejlesztésében” és közösen hozzanak létre egyházi alapon nyugvó nővérképzést.

Az együttműködésben részt vesznek az evangélikus és görögkatolikus kórházak fenntartói is.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elmondta: a négy kórház évek óta segíti egymást, 2018 óta azonban az Egyházi Kórházak Egyesületének létrehozásával hivatalos, jogi formát öltött együttműködésük. Megjegyezte: Magyarországon példaértékű az egyházak közötti együttműködés.

Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője szerint az egyházi kórházak nemcsak közfeladatot látnak el, hanem küldetésük, „Isten előtt a másik emberért vállalt felelősségük” a betegek gyógyítása, a másik ember gondjainak átvállalása.

Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnöke elmondta: az egyházi kórházak felosztották egymás között a betegellátási területeket.

A szülészet és a gyermekgyógyászat a Bethesda Gyermekkórházban működik, a felnőtteket ellátó általános nagy kórház a budai Irgalmasrendi Kórház, a kardiovaszkuláris betegségek kezelését és a betegek rehabilitációját a Szent Ferenc-kórház végzi, az idősek, haldoklók ellátását pedig a Mazsihisz Szeretetkórház vállalja.

Az evangélikus kórház a krónikus betegek ellátását és rehabilitálást végzi majd, a görögkatolikus egyház kórháza pedig vidéki nagy kórházként működik majd.

Elmondta azt is: a kórházak megosztják egymás között nemcsak feladataikat, de erőforrásaikat, szakaembereiket is. Hozzátette: egyelőre hiányzó terület az egyházi ellátásban a neurológia és a felnőtt pszichiátria.

Kozma Imre ehhez hozzátette: a 20 század elejéig, a Lipótmező megalapításáig Magyarországon a betegápoló irgalmasrend látta el a pszichiátriai betegeket, ezért a rend a jövőben szeretne újra jelen lenni az egészségügynek ezen a területén is.

Toldy-Schedel Emil közös feladatként említette továbbá, hogy részt vegyenek a határon túli magyarok egészségügyi ellátásában.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról beszélt: az egészséges Budapest programmal „szoros szinkronban” a következő években jelentősen bővülnek majd az egyházi kórházak.

Felidézte: az elmúlt évtizedekben sokszor „hisztérikus kampányok kísérték” egy-egy egyházi kórház meg-, illetve újraalakulását. E kórházak munkája azonban mára sokkal békésebb vágányokra terelte a róluk szóló beszédet. Hozzátette: a jövőben is számítanak a társadalom támogatására.

Kitért arra: az egyházi kórházak nemcsak minőség szolgáltatást nyújtanak, hanem más szemléletet is képviselnek. A közbeszédben nem ismert caritas vagy diakónia szavak „a szeretetből fakadó önzetlen szolgálatot jelentik”. Ezt a hozzáadott értéket pedig a betegek igényelik és értékelik. 

(MTI)


Témák:
Ezek is érdekelhetnek