Üres padok – Meghívó konferenciára
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Holokauszt Emlékközpont tisztelettel meghívja Önt az Üres Padok című két napos konferenciára. A Konferencia időpontja: 2018. június 7-8., helyszíne a Holokauszt Dokumentációs Központ (Budapest IX. ker., Páva u. 39.)
A konferencián nyitó beszédet mond:
Kirschner Péter, a Mazsike elnöke;
Prof. Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője;
Darin Scott Christensen, az Amerikai Nagykövetség képviseletében
A konferencia programja az első napon: ünnepélyes megnyitó, majd tudományos előadások, a második napon képzések tanároknak és diákoknak.
Az „ÜRES PADOK” program eredeti elképzelése még a Holokauszt Emlékév előkészítése során merült fel. A szervezők meggyőződése volt, hogy a múlttal való szembenézés kulcsa az oktatásban van. A programhoz országszerte több középiskola csatlakozott. A projektet Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) igazgatója kezdeményezte egy franciaországi példa nyomán. Javaslatunkat a Magyar Holokauszt 2014. Emlékbizottság karolta fel. A program keretében a tanulók, tanáraik és szakértők segítségével felkutatták az iskola korábbi diákjait, akik a holokauszt áldozataivá váltak. Nevüket emlékjel őrzi, amelyet több iskolában avattak fel.
Kérjük, részvételi szándékát jelezze a mazsike@gmail.com e-mail címen, vagy a (06-1) 311-6665 telefonszámon, június 4. hétfőig.
A konferencia részletes programja ide kattintva tekinthető meg.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története