Egy hősies legenda: Harrison Ford segített egy balesetet szenvedett asszonyon
Indiana Jonesra és Han Solo kapitányra mindig lehet számítani. Ő szaladt oda először kihúzni a kocsijából egy autójával fának ütköző nőt, ő segített neki, amíg kiértek a mentők. Hála Istennek, nem történt nagy baj.
Megmentett egy nőt Harrison Ford, akinek a kocsija letért az útról és egy fának ütközött. Los Angelestől északra járt a barátjával, amikor hallotta a csattanást. Azonnal odasietett segíteni, kihúzta a 63 éves asszonyt az autóból és ellenőrizte, hogy jól van-e, mielőtt megérkezett hozzá a mentő. Kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, Harrison Ford pedig távozott, miután látta, hogy minden rendben megy és esze ágában sem volt nyilatkozgatni, csak az amerikai zsidó lapok örülnek, hogy milyen nagyszerűen viselkedett ismét a mi fiunk, Harrison Ford édesanyja ugyanis zsidó, vagyis ő maga is zsidó a legszigorúbb vallásjogi értelemben is.
A mi fiunk nagy színész, menő idősen és fiatalon egyaránt és még segítőkész és önzetlen is, ezért szeretjük. Éljen soká.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.